ÚT MÁSOKHOZ
mások jobb megismerése, tudatosabb kommunikáció – kevesebb konfliktus

Bizonyára voltak már úgy, hogy ugyanazt mondták két embernek, s az egyik azonnal értette és tette, a másik, ugyanolyan vagy még jobb szellemi kapacitással, csak hosszabb beszélgetés után kezdett neki, s csinálta meg ugyanolyan jól, mint másik társa. Nos, ezután a képzés után mindkettőnek ugyanolyan hatékonysággal tudjuk elmondani a feladatot, kb. ugyanannyi idő alatt – természetesen, mindkettőnek máshogy.
A tréning célja, hogy megismerkedjünk a jungi (Carl Gustav Jung) viselkedéstipológia alapjaival. A képzésen a viselkedés-minták közötti eligazodást gyakoroljuk a megfigyelés, beépítés, tudatos viselkedési válaszaink kialakításával. A képzés során a négy alaptípus jellemzőinek elemzése révén minden résztvevő kialakítja a saját hatékony kommunikációs rendszerét a különböző típusokkal.
A tanult módszer
- segíti a résztvevőket a magánéleti és, bizonyos mértékben, a munkahelyi kommunikációjukban, növelve mindkét fél hatékonyságát és elégedettségét;
- javítja a családon, szervezeten belüli együttműködést
- az emberi viselkedések hogyanjának megismerésével,
- az elfogadás célzott ösztönzésével,
- viselkedésprofiljuk megismerésével és
- a kommunikáció tudatos alakításával.
Az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályairól szóló 63/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet 6. § (1) bekezdés szerint a képzés szabadon választható elméleti továbbképzésként minősített.
A továbbképzés pontértéke: 10 pont (valamennyi szakmacsoport részére)
A képzés nyilvántartási száma: SZTK-A-79498/2020
A képzés ideje: 2021. április 26.
A képzés időtartama: 10 óra /1 nap; 9.00-17.00 – ig
A képzés vezetője: Kristóf Róbert emberi erőforrás szakember, szakközgazdász
A képzés helyszíne: online ZOOM rendszeren keresztül
A képzés díja: 10.000 Ft
Jelentkezési határidő: 2021. április 9.
Képzésben való részvétel feltétele: jelentkezési lap visszaküldése, stabil internetkapcsolat, webkamera és mikrofon, jelentkezési díj befizetése (amennyiben a képzés díja nem érkezik meg április 10-ig az Alapítvány számlájára, akkor a képzésbe nem tudjuk Önt befogadni).
Amennyiben az Út magamhoz – önismeret, önérvényesítés, személyes hatékonyság című képzésen részt vett, akkor ezen képzés díjából 10 %-os kedvezményben részesül.
Információ: e-mail: kepzes.ebredesek@gmail.com, telefon: 06/20-666-3165 (Kocsis Anikó)
Jelentkezési lap elérhető a jelentkezési lap linken.